Transcript
„Nem a világ rohan, hanem az emberek.”
Ursula Wills –Jones
Az idő-seprők
Valószínűleg még nem hallottál az idő-seprőkről. Ők azok az emberek, akik összeseprik
mindazt az időt, ami elveszett vagy amit valaki elvesztegetett. Habár nem láthatod őket, ha az
állomáson várakozol és a szemed sarkából észreveszel valakit, aki a padod körül takarít fel, az akár
egy idő-seprő is lehet. Ha találkozol velük, könnyen felismerheted kicsi, kékes alakjukat, elszánt
arckifejezésüket, amint egy seprűt és egy felmosórongyot szorongatva dolgoznak. A férfiak
munkaruhát viselnek, a nők pedig divatjamúlt tweed-szoknyát, fejükön sálat.
Az idő-seprők mindenhol ott vannak, ahol az idő elvesztődik vagy elpocsékolódik. Mindig
van néhány az állomásokon és legalább egy minden orvosi rendelőben. A férfinak, aki oly’ soká
várta hogy eljegyezze a barátnőjét, hogy közben megszürkült a haja, valószínűleg megvan a saját
idő-seprője, aki mindenhová követi őt. A nő, aki harmincöt gyűlöletes évet töltött el egy
ingatlanügynökségnél egy virágüzlet megnyitásáról álmodozva, arra készteti a szomszéd időseprőt, hogy sóhajtva hozzon egy nagyobb szemétlapátot.
Habár a munkájuk alantas, nem kell sajnálni az idő-seprőket: bár sohasem betegek, nem
aggódnak amiatt, hogy pályát tévesztettek és emellett kitűnő munkakörülményeik vannak, nem
tudni, hogy mit tesznek a szabadidejükben. Kiélvezik a hivatalos munkaszüneti napokat, ezért
ilyenkor úgy tűnik, sokkal több időnk van, mint álltalában. Amikor januárban visszatérnek a
munkájukhoz szembe kell nézniük az ünnepek alatt felgyűlt töméntelen mennyiségű elveszett,
elvesztegetett és eldobott idővel. Nagyjából három hétre van szükség, hogy behozzák a lemaradást,
ezért érezzük úgy, hogy a január mindig hosszabb, mint a többi hónap.
Habár az idő-seprők mindig is léteztek, a modern élet már olyan magas koncentrációban
termeli az elvesztegetett időt, hogy helyenként kénytelenek voltak iparosítani a műveleteiket a
szemetes-emberekéhez hasonló speciális tömörítő gépjárművek vásárlásával. Ezeket a legnagyobb
gyűjtőpontokban használják, a bötönökben és a bevásárló központokban; két olyan helyszínen,
ahol az elpazarolt idő áradata még a legelszántabb dolgozókat is az elsodródás veszélyével
fenyegeti.
Hogyha szóba elegyednél egy idő-seprővel, akkor bizony nagyon érdekes dolgot mondana
neked: a kiélvezett idő sosem elvesztegetett. Egy hatalmas, tántorgó unalommal teli irodában
takarítva az idő-seprő gondolkodás nélkül elhalad a nő mellett, aki nyaralási katalógust olvas az
íróasztala alatt, elmerülve a tropikus tengerpartok fényképeinek tanulmányozásában. A következő
asztalt is figyelmen kívül hagyja, ahol egy férfi kedvtelve mereng el azon, hogy hogyan nézhet ki
az anyósa meztelenül, ám megáll a következő íróasztalnál, ahol egy fiatalember gyűlölködve
számlál meg minden percet, órát.
Valószínűleg elgondolkodtál azon, hogy mi történik az elpocsékolt idővel, miután
feltakarították. Nos, nem kell aggódnod, mivel az idő-seprők lelkes újrahasznosítók. Az időt
összegyűjtik, majd hatalmas tartályokba csomagolják, azután elszállítják a liverpooli kikötőbe,
hogy ott hajóra rakják és Indiába vigyék. Ott, egy poros ipari telepen valahol Bombay közelében,
kitisztítják, rendezik és oszályozzák. Legmérgezőbb és legfertőzöttebb idő –a sikertelen
béketárgyalások maradványai, jogtalan bebörtönzések és igazán mérgező házasságok –javát egy
helyre gyűjtik és elégetik egy tartályban egy használaton kívüli katonai bázis alatt. Még két vagy
három évszázadnak kell eltelnie ahhoz, hogy teljesen lebomoljon és újra veszélytelenné váljon.
A többi időt –ami csupa olyan dologból áll, mint az unalmas gyűlések, elfelejtett
találkozók, lekésett buszok és rossz esték a színházban –megtisztítják és visszateszik a hajóra, ami
elszállítja a Guangzhou ipari export feldolgozó területére. Itt összepréselődik és osztályozódik,
majd további elosztásra vár. Nagyjából húsz százalék egyenesen a export feldolgozó terület
gyáraiba kerül, amiknek a termelékenységi aránya a világon a legnagyobb. A negyedét a kínai
kormány vásárolja meg vaskos dollárok fejében. Tíz százalékot a legkoncentráltabb rétegből
eladnak egy kaliforniai kriogenika labornak. Újabb húsz százalékot diszkréten árulnak bizonyos
gazdag magánügyfeleknek, leginkább öreg, tehetős férfiaknak, akik szép és fiatal hölgyekkel
házasodtak össze.
Ám az idő-seprők mindezt nem a pénz miatt csinálják. A befolyó összegből fizetik ki a
munkálatokat, beleértve a törlőrongyokat, a szemetes zsákokat, a munkaruhákat és a szállítás
költségeit. A maradékot pedig jótékony célra használják fel. Senki, aki egy kis extra időt kap, nem
kell kitöltsön semmiféle nyomtatványt vagy kérvényt. Sőt, egyáltalán nincsen tudatában annak,
hogy valamiféle segélyt utalnak ki számára. Egyike a megajándékozottaknak egy rongyos és
túlhajszolt tudós egy Novosibirsken kívül eső, omladozó, nyilvános laboratóriumból, aki később feltalálja
a malária elleni védőoltást. Egy másik egy Nairobi nyomornegyedében lakó prostituált, aki tizenhét
gyermeket nevel és aki –annak ellenére, hogy már húsz éve van a szakmában –sosem betegedik
meg. A harmadik egy szűk torontói lakásban élő indiai taxi-sofőr, aki amellett, hogy pénzt küld
beteg feleségének és gyerekeinek, ír és művét később a század legnagyobb regényeként fogják
számon tartani.
Azonban az idő-seprők adományára kijelöltek nem mind emberek. Nagyjából negyven
mérföldre Timbuktutól egy homokba temetődött középkori mecset körülbelül évtizedenkét részesül
ellátásban és valahol az Égei-tenger fenekén egy trójai erkély csodálatos módon konzerválódott az
iszapban. Ugyancsak az idő-seprők ajándékoztak egy kis extra idő egy mexikói templomnak és
őriztek meg egy sötét-korszakból származó kincs-szállítmányt a Galway-mocsárban.
Természetesen egy bizonyos mennyiségű időt tartalékolnak vészhelyzetekre is, kicsikre és
nagyokra egyaránt. Ezt ejtőernyővel érkezik a célterületekre az igazán kétségbeejtő helyzetekben
és már könnytített meg béke kötéseket, változtatott meg csatákat, illetve számtalan apának segített
idejében elérni a szülőszobába.
Az idő-seprők természetüknél fogva tiszták és rendezettek. Azt remélik, hogy az emberek
majd többet gondolkodnak mielőtt eldobják maguktól ezt az értékes árucikket, ám nem
feltételezik, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.
Nincs semmiféle tanulság ebben a történetben. Csak arról van szó, hogy ha az időd
eldobását tervezgeted, kérlek emlékezz –valakinek össze kell szednie.